3. fejezet - A titok

Reggel jókedvűen ébredtem. Kiválasztottam egy fekete miniszoknyát, fekete toppal és fekete magassarkúval ruha összeállítást. Jó idő volt, de a nap szokása szerint nem sütött. Gyorsan bekapkodtam a müzlimet, hajamat lófarokba kötöttem és kivágtattam a garázsba. Késésben voltam, ezért igyekeznem kellett. Befaroltam a parkolóhelyemre és besiettem az A épületbe. Biosz! Úristen! Edwarddal van közös órám! És én így vagyok felöltözve!? Szerencsére nem túl kihívó, de akkor is. Mire a teremhez értem, már bent volt a tanár. Benyitottam, mire minden szem rám szegeződött.

- Elnézést tanár úr! - mire felébredt a látványom okozta ámulatából, és még szúrósan is elfelejtett nézni. A helyemre siettem és ekkor vettem észre, hogy Edward is úgy néz, mint a tanár. Ennyire kihívó lenne ez a ruci? Gyorsan végignéztem magamon, háááát... talán egy kicsit.

- Szia! - köszöntem neki halkan, mire kábulattól fátyolos tekintettel nézett fel az arcomra.

- Szia! - remegett meg a hangja. A szemünk sarkából egész órán egymást néztük, mikor kicsöngettek, gyorsan kisiettem a teremből nehogy valami hülyeséget csináljak. Kifelé menet, éreztem magamon perzselő pillantását. Útközben összefutottam Jessel és Anggel.

- Szia Bella! Csini vagy!- dicsért Ang.

- Köszi, te is. Figyu... arra gondoltam, elmehetnénk délután Port Angelesbe, valami báli ruhát és új rucikat venni.

- Oké, menjünk! - lelkesedtek be mind a ketten.

- Akkor, felveszlek titeket... háromkor?

-Az jó lesz. Szia Bells! - köszöntek el kórusban.

-Sziasztok! - majd elsétáltam a következő órámra. Emmettel és Rosalieval volt kémia, majd Alice-szal egy matek. Kémián Emmették előtt ültem, így minden egyes, rekeszizom megmunkáló poénját hallottam és jót nevettem rajtuk, mire a tanár szúrós szemekkel nézett rám.

- Olyan érdekes, hogy ennek a feje ha mérges olyan, mintha elszívott volna legalább öt szál füves cigit és bekapott volna egy marék erős paprikát - susogta, mire belőlem kitört a röhögőgörcs.
- Miss Swan! Lesz szíves abbahagyni, vagy fáradjon ki a teremből! - szólt rám szigorúan. Szemtelenül felálltam, felvettem a táskám, és még mindig vigyorogva, kisétáltam a teremből. Volt még 10 perc az órából, ezért beültem az autómba és Emmett viccein röhögtem. Kicsengőkor bementem matekra. A menzára Alice társaságában mentem és meg kellett ígérnem neki, hogy egyszer elmegyek vele vásárolni. Hazamentem, bepakoltam egy kisebb táskába a szükséges cuccokat és indultam a csajokért. Port Angeles felé beszélgettünk, így észre se vették, hogy az egy órás utat húsz percesre rövidítettem. Most inkább az utcai boltokba mentünk a plaza helyett, ezért leparkoltam egy étterem előtt. Mikor kiértünk kb. a tizedik boltból, már csak a báli ruha maradt hátra. Szerencsére én hamar megtaláltam a megfelelőt, ami egy fekete, elöl mélyen dekoltált, hátul derékig kivágott, spagettipántos, gyönyörű földig érő ruha volt. Fekete szandált és különböző kiegészítőket is találtam hozzá. Angék még nem végeztek, így szóltam nekik, hogy még szétnézek a többi boltban is. Az eddig megvásárolt ruhákat betettem a kocsimba és egy kisebb bolt felé vettem az irányt. Éppen az egyik saroknál nézelődtem, amikor hátulról valaki behúzott egy próbafülkébe és befogta a szám. Szembefordított magával, mire egy koszos és büdös, nagydarab férfi állt előttem. Lefagytam. Úristen! Végem! Ezek meg fognak ölni! A fülemhez hajolt és belesuttogott.

- Ha sikítasz, meghalsz! - villantotta fel a kését - Most pedig, mintha mi sem történt volna, kisétálunk innen! - meglökött, hogy induljak. Kivezetett az üzletből, egy elhagyatott sikátorba. Még ketten vártak ránk, odajöttek és jól végigmértek.

- Hagyjanak békén! - próbáltam határozott lenni, de a mondat végére elcsuklott a hangom. - Kérem, hagyjanak! - kérleltem őket, de elkezdtek nevetni és aki elkapott megszólalt. Egyszerűen félelmetes volt.

- Fogjátok le! - vigyorgott. Ne! Nem! Nem akarom! Megpróbáltam kiszabadulni, mire pofon és gyomorszájon vágott. Leszorítottak a földre. Elkezdtem sikítani, de erre akkora pofont kaptam, hogy úgy éreztem, felrepedt az arcomon a bőr. Csendben maradtam és sírni kezdtem, mire csak nevettek. A nagydarab leráncigálta rólam a felsőm és feltűrte a szoknyám, ettől felfordul a gyomrom. Összekulcsoltam a lábaimat, hogy azért ne legyen olyan könnyű neki, de szétfeszítette. Mocskos kezeivel mindenem megfogdosta. Fájdalmas volt, ahogy ez a majom élvezkedett rajtam. Mikor befejezte, jött a másik és rám mászott. Idő közben valaki lerántotta rólam. A csípőm már iszonyatosan fájt a sok szorítástól, ezért alig bírtam felülni. Kinyitottam a szemem és Edwardot pillantottam meg. Nem hittem a szememnek. Olyan gyorsan és könnyedén mozgott... Egy biztos: nem ember. De akkor mi? Mind a három mocskot megölte, majd lassan odajött hozzám, úgy láttam nem lélegzik. Felsegített a földről, letörölte egy zsepivel a vért az arcomról és ideadta a fölsőmet. Most vettem csak észre, hogy egy szál melltartóban és felgyűrt szoknyában állok előtte.

- Jól vagy? - kérdezte.

- Pe...persze...köszönöm, hogy megmentettél - várjunk csak, hogy talált rám?

- Semmiség, gyere! - nem tudom miért, de biztonságban érzem magam mellette. A kocsijához vezetett és szembefordult velem.

- Szerintem hívd fel Jessicáékat, hogy menjenek haza a kocsiddal vagy hívjanak taxit. Te pedig gyere el hozzánk. Apám megvizsgál és pihenhetsz is nálunk - adott ötletet.

- Oké, az jó lesz. - felhívtam Angéket és elmondtam nekik a történteket, a táskám úgy is náluk maradt. Beültünk a kocsijába és indultunk Cullenékhez. Mikor meguntam a csendet, felé fordultam.

- Az igazat szeretném hallani! - kezdtem. - Irreálisan gyors és erős vagy, a bőröd hófehér és jég hideg, sohasem eszel vagy iszol. Mi vagy te? - akármi is, biztonságban érzem magam mellette és bízom benne.

- Ez... bonyolult - próbálta húzni az időt, de nem hagytam neki.

- Magyarázd el lérlek! Légyszíves! - úgy látszik beadta a derekát.

- Meg fogsz ijedni! Elrohansz és soha többet nem állsz szóba velem! - fakadt ki, s tekintetében félelmet véltem felfedezni. - Azt nem bírnám ki! - hajtotta le a fejét.
- Nincs az az isten, amelyik elkergethetne mellőled! - biztosítottam pirosan, és komolyan is gondoltam. - Tudni szeretném. Bennem megbízhatsz! - soha nem árulnám el a titkát senkinek. Elkínzott tekintetét belefúrta az enyémbe, majd az utat kezdte el figyelni. Leállt az út szélére és belekezdett a mondókájába.
- Nem vagyok ember. Hatalmas veszélynek vagy kitéve mellettem, én sohasem bántanálak és... - akadt el.
- És... ? - kicsit türelmetlen voltam, de hát ez ellen nem tudok mit tenni.
- ... és szeretlek Bella. Már nem tudnék nélküled élni - vallotta be halkan, lehajtott fejjel. Úr isten! Hát tetszek neki! Mégsincs barátnője! Belül ujjongtam, de nem mutattam ki.
- Bármi is vagy és bármekkora veszélyben is vagyok melletted, nem érdekel és én is szeretlek! - közben az álla alá nyúltam és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Lassan közelebb hajolt és ajkaival megérintette az enyémeket. Illatától teljesen elkábultam. Beletúrtam a tarkójánál a hajába és még közelebb húztam magamhoz. Levegőhiány miatt elszakadtunk egymástól, mire bátorítóan rámosolyogtam. Pár percig csendben ültünk.
- Akkor elmondod, hogy mi vagy? - kíváncsiskodtam finoman, egy ideig hezitált, majd kimondta.
- Vámpír - hm... vámpír,ízlelgettem magamban azt a szót. Ez csúcs! A pasim vámpír! Csillogó szemekkel néztem rá.
- Mesélj magadról! Kérlek! - kicsit túlpörögtem, de ez ellen nem lehet mit tenni. Magam is meglepődtem azon, hogy milyen biztonságban érzem magam mellette. Homlokán ráncok jelentek meg.
- Nem félsz tőlem? - kíváncsiskodott.
- Nem, egyáltalán - jelentettem ki határozottan.
- Tudod te mivel táplálkozom?
- Persze, vérrel - nagyot sóhajtott és mesélni kezdett.
- 1875 - ben születtem, Carlisle 1892-ben változtatott át, mert egy őrült hasba lőtt pisztollyal és csak így lehetett megmenteni. Az átváltozás pokoli. Három napig tart, és olyan mintha elevenen égnél. Vegetáriánusoknak mondjuk magunkat, mivel csak állati vérrel táplálkozunk, ezért aranybarna a szemünk. Utánam pár évvel Esme került a családba, majd Rosalie, Emmett és az Alice - Jasper páros. - időközben megérkeztünk, ezért leállította az autót. Észre se vettem, mikor indultunk el megint.
- Megértem, ha szörnyetegnek tartasz, tudom az vagyok, de nem kell félned tőlünk - mire egyet pislogtam, már az én oldalamnál volt és nyitotta nekem az ajtót. Kiszálltam és végignéztem a hatalmas házon.
- Király kecó, mi? - vigyorgott, úgy láttam egy kicsit megkönnyebbült.
- Csúcs szuper! - vigyorogtam vissza és beléptünk a nappaliba. Emmett és Jasper éppen elmélyülten videó játékoztak. Em tátott szájjal koncentrált, amin jót nevettem. Rosalie és Alice valami divatmagazint lapozgattak, míg a dokit és Esmét nem láttam sehol. Egyszer csak Alice ugrott elém és aggódóan mért végig.
- Mi történt? - sopánkodott. -Gyere, Carlisle mindjárt megvizsgál... Carlisle! - kiabált ki az ajtón. A doki olyan gyorsan termett előttem, hogy egy kicsit hátrahőköltem. Ezt még meg kell szoknom, sóhajtottam.
- Bocsánat. Már Edward elmondta, igaz?
- Igen.
- Ülj le a kanapéra - utasított. Kitisztogatta az arcomon a sebet, mire felszisszentem. - Mi történt? - kérdezte az arcomra mutatva.
- Megerőszakolták! - morogta Edward dühösen, mire Rosalie odajött hozzám és megölelt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódóan.
- Igen, köszönöm! - hálásan néztem rá. -Hogyan találtál rám? - fordultam Edward felé.
- A gondolatok és az illatod alapján.
- Várj... akkor most te gondolatolvasó vagy? - az enyémeket is hallja?
- Igen - vigyorgott -, és megint igen. A tiedet is hallom.
- Ne már! Ez nem fair! - háborodtam fel. - Agyturkász!
- Ugye! - állt mellém Emmett. - Most jól megkaptad agykukac! - röhögött és egy csontropogtató ölelésben részesített. Úgy érzem jól kijövünk majd egymással. Olyan, mint egy plüssmaci, gondolkoztam el és Edwarddal hangos nevetésben törtünk ki.
- Mi olyan vicces? - durcizott Em.
- Bella szerint olyan vagy, mint egy plüssmaci - vigyorogtunk rá.
- Kac-kac -cinkosan Jazzre sandított és elvigyorodott. - Ezt még visszakapod, hugi! - fenyegetőzött. A "hugi" szótól kicsit meglepődtem, de nagyon jól esett.
- Huh... most rettegnem kéne? - gúnyolódtam tetetett rettegéssel.
- Csak nyugodtan! Féljél is! - vigyorgott.
- Majd meglátjuk bratyó! - nevettem. Alice ugrált elém és húzott fel a szobájába.
- Gyere...adok valami ruhát.
- Köszi! - megtorpantam - Szólnom kéne apának.
- Már felhívtam Charliet, hogy ezen a héten nálunk alszol. Addig reméljük elmúlnak a sérüléseid.
- Okés - egy fekete csőnacit sportcipővel, fehérneművel ruha összeállítást nyomott a kezembe és betolt a fürdőszobájába.
- Törülköző a szekrényben! - kiabált be. Megfürödtem, hajat mostam, felvettem az Alice által adott ruhákat és a "baleset" óta először tükörbe néztem. Az arcom még elfogadható volt, de a csípőm... borzalmas. Lesétáltam a lépcsőn, a nappaliban már mindenki ott ült.
- Bella! - szólított meg Carlisle. - Gyere, ülj le kérlek, beszélni szeretnénk veled! -leültem a még üres kanapéra, mire Edward mellém telepedett és megfogta a kezem. Rám mosolygott, a kedvenc féloldalas mosolyommal, mire a szívem kétszeres iramban kezdte el verni a tam-tamot.
- Szóval... szeretnénk tudni, hogy megbízhatunk-e benned - kezdte Carlisle.
- Persze! - háborodtam fel. Miért gondolták, hogy elmondom a titkukat bárkinek is?
- Rendben. Van pár dolog, amit tudnod kell. A vámpíroknál van egy királyi család, ez a Volturi. Ők gondoskodnak arról, hogy mindenki betartsa a törvényeket.
- Nektek vannak törvényeitek? - lepődtem meg.
- Igazából csak egy, de az nagyon fontos. Mégpedig, hogy nem fedhetjük fel a kilétünket az embereknek. - villantotta szemét fiára.
- Oh...értem. És mi lesz azokkal, akik ezt megszegik?
- Meghalnak.
- Hogy lehet titeket megölni? - kérdezősködtem tovább óvatosan.
- Csak egy módon. Ha széttépnek és elégetnek. -vágott közbe Ed.
- Uhh - ez azért durva! - Mi történik, ha rátok süt a nap?
- Majd egyszer megmutatom. - mosolygott ez a görög félisten - Van még kérdésed?
- Öhm... csak egymillió, vagy esetleg kettő - mosolyogtam.
- Akkor majd később felteszed őket. Gyere... körbevezetlek - húzott fel a kanapéról. Megmutogatta, hogy melyik szoba kié, majd bevezetett a sajátjába.