2. fejezet - Az első találkozás

Kinyitottam a szemem, mire Edward gyönyörű, aranybarna szemeit találtam magam előtt, melyekkel aggódóan vizslatott. A kavargó méz teljesen magába szippantott, az illata pedig, hmm... teljesen elkábított. Bársonyos hangja rángatott vissza a valóságba.

- Jól vagy? - aggodalmaskodott.

- Öhm... igen. Köszönöm! - fülig pirulva próbáltam meg kikászálódni az öléből, ami nem igazán akart sikerülni.

- Biztos? Nem ütötted meg magad, nagyon?- kérdezgetett és óvatosan lábra állított.

- Öhm... nem.

- Amúgy Edward Cullen vagyok - mutatkozott be illedelmesen. Bevallom, ismét teljes kábulatba estem tőle.

- Isabella Swan, de a Bellát jobban szeretem - pirultam el még jobban, és nagy nevetésre kaptam fel a fejem. Emmett fetrengett a földön, a hasát fogva a röhögéstől, hátrapillantottam és majdnem csatlakoztam Emmetthez. A balesetet okozó fiú fejjel lefelé lógott, ugyanis a fél lába beleakadt a kötélbe. Marha vicces volt, alig bírtam abbahagyni a nevetést. A nagy zajra bejött a tanár és jól lehurrogott minket, hogy inkább segítsünk a fiúnak. Miután lehámoztuk a kötélről, odajött hozzám.

- Sajnálom, hogy rád estem, próbáltam a másik irányba, de nem sikerült. Kibillentem az egyensúlyomból és...

- Semmi baj! Szerencsére Edward elkapott és nem lett semmi bajom. Felejtsük el.

- De...

- Nem de... légyszíves! - szakítottam újra félbe, most már ingerültebben.

- Jól van, jól van... Hogy hívnak? - érdeklődött félénken.

- Bella. Téged?

- Taylor.

- Oké, akkor szia Taylor!

- Szia Bella! - végre leszállt rólam. Már azt hittem sosem hagyja abba a mentegetőzést. Hátrafordultam, mire Edwarddal találtam szembe magam. Elkövettem azt a "hibát", hogy belenéztem a szemébe, ami ismét magába szippantott. Esküszöm, mint a porszívó a porszemeket. Kábulatomból bársonyos hangja rángatott vissza.

- Milyen óráid lesznek még? - érdeklődött.

- Biológia, angol, spanyol - nyögtem ki, nehezen forgó nyelvel. De vajon miért érdekli?

- Szuper! Nekem biológia, matek, angol - úgy látszik tényleg örül. Bevallom, belül én is ujjongtam, de nem mutattam ki. Hál' istennek, egész jó színésznő vagyok. Beleszerettem? Nem tudom! Tetszek neki? Hogy gondolhatok ekkora hülyeséget?! Hogyan tetszenék ÉN egy ilyen görög félistennek? Biztos van már barátnője... ekkor megszólalt a csengő.

- Akkor majd bioszon találkozunk. Szia! - köszönt és elindult az öltözője felé. Hosszan néztem, nem, bámultam utána. Istenem milyen feneke van! Gondolatban lekevertem magamnak egy jókora fülest. KICSIT elszabadult a fantáziám. Emmettől csak egy óriási vigyort és egy kacsintást kaptam, majd ő is eltűnt. Ahogy beléptem az öltözőbe, Jess szó szerint rám vetette magát. Nah, ha ezt túlélem...

- Bella! Te mekkora mázlista vagy! Pont Edward Cullen kapott el! Milyen volt az ölében? Mit mondott? Tetszel neki?...

- Nyugi Jess! Szerencsém volt. Amúgy is, biztos van barátnője és hogy tetszenék én neki?

- Több önbizalmat Bella! Te gyönyörű vagy! Szerintem tetszel neki! - makacskodott tovább.

- Majd meglátjuk! - adtam fel a küzdelmet egy sóhaj kíséretében. Kilépve az öltözőből, egy vigyorgó arc és egy gyönyörű szempár fogadott. Edward, mint egy görög félisten, támaszkodott a falnak.

- Szia, gondoltam megvárlak.

- Szia, köszi, menjünk.

Bementünk a terembe, mire mindenki minket bámult. Egyedül ültem egy padban, de nem csak mellettem volt szabad hely. Egy kis bizalommal töltött el, hogy Edward egyből mellém telepedett le. Ez a kecses mozgás és ez a szépség... Áh, reménytelen eset vagyok! Minél jobban próbálok nem rá gondolni, annál kevésbé sikerül! De biztos van barátnője. Bárcsak ne lenne! De ha nem lenne se tetszenék neki... A nevem hallatára kaptam fel a fejem.

- Miss Swan! Örülnék ha idefigyelne! Már harmadjára teszem fel a kérdést! - ripakodott rám.

- Bocsánat tanár úr, elbambultam - vallottam be őszintén.

- Most már lesz szíves idefigyelni! - azzal visszament a táblához. Majd ha piros hó esik, akkor odafigyelek.

- Hé, jól vagy? - kérdezett Edward.

- Persze, csak elgondolkoztam - megpróbáltam figyelni a tanárra, de hogy is mondjam... reménytelen. Az óra további részében magamon éreztem Edward pillantását, amitől még nehezebb volt koncentrálni. Mikor kicsöngettek összepakoltunk és kisétáltunk.

- Hát akkor holnap találkozunk - állt meg előttem.

- Rendben, szia! - kaptam egy szívdöglesztő, Edward féle félmosolyt, mire a szívem majd kiugrott a helyéről. A menzán vettem egy üveg vizet és egy almát, majd leültem Ang és Mike közé. Láttam, hogy Edward még nincs itt, csak a tesói, ezért elszomorodtam. Lehajtott fejjel ültem.

- Bella, Edward egyfolytában téged bámul! - közölte barátnőm, fülig érő vigyorral.

- Biztos - úgy tettem, mintha nem érdekelne, de közben kényszerítenem kellett magam, hogy ne nézzek fel. Végül nem bírtam magammal, odapillantottam és tényleg engem nézett. De az előbb még nem volt itt. Fura. Mindegy.

- Hallottátok, hogy tesin Edward hogy elkapta Bellát? Kötelet másztunk, Tay megcsúszott, leesett, rá Bellára, de mind a ketten leestek. Bellát elkapta Edward, míg Tay lába beleakadt a kötélbe és fejjel lefelé lógott. - mesélte Ang nem kis lelkesedéssel, mire szokásomhoz híven, fülig vörösödtem. Gyorsan megettem az almát és elindultam a kocsimhoz, mire kiértem Cullenék már eltűntek. Kifaroltam a parkolóból és La Push felé vettem az irányt. Arra gondoltam, hogy maglátogatom Sethet. Leah-vel is jóban vagyok, de nem vagyunk puszipajtások. A házukhoz érve bekopogtam, Harry nyitott ajtót. Pár héttel ezelőttig kórházban volt, de azóta teljesen felépült.

- Szia Harry!

- Helló Bella! Rég voltál már itt, mi járatban?

- Csak úgy... meg akartalak látogatni titeket.

- Gyere be, Seth itthon van, de Leah még suliban.

- Akkor, ha nem zavarok maradnék egy fél órát.

- Dehogy zavarsz, maradj nyugodtan... Seth! Itt van Bella!- kiabált fel fiának, aki nagy robajjal vágtatott le a lépcsőn.

- Szia Bells! - ugrott a nyakamba - Hogy vagy? Mi járatban?

- Hát már nem lehetek itt csak úgy?

- Jaj dehogynem! Örülök neked! Mikor jössz le velünk a partra?

- Majd meglátjuk. Lehet a hétvégén.

- Szuper, majd összehívom a srácokat. Közben megérkezett Leah. Vele is beszélgettem egy kicsit, majd elköszöntem. Hazafelé, gondolataim megint elszabadultak és velük harcoltam. Otthon magam is meglepődtem, mert majdnem a lépcsőn aludtam el, de végül csak felértem az ágyamba.